Csokoládé manufaktúrák és boltok

EndorFine Csokoládéüzlet

Az EndorFine Csokoládéüzlet Budapest belvárosának, a városi forgatagtól távolabb eső, nyugodt kis utcácskájában található parányi, ámde annál nagyobb lelkesedéssel vezett üzlete.

Curioso

Nomen est omen, a Curioso Manufaktúra nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint olyan különlegességek készítése, amellyel meglephetik fogyaszttóikat és néha bizony még saját magukat is.

Mandulaforgács

Forgács Klára egyike azon keveseknek, akik megpróbálják azon sokak igényét kielégíteni, akik betegségük, vagy élelmiszer-érzékenységük okán nem tudnak bármely ételt elfogyasztani. 

Stühmer Chocolate

A Stühmer-csokoládék Stühmer Frigyes, németországi cukrászmester nevét őrzik. Ő alapította ugyanis az első nagy volumennel termelő csokoládégyárat Magyarországon, 1868-ban. Sőt, a a szaloncukor nagyüzemi gyártását is ő kezdte el. Pályafutását Németországban kezdte, majd dolgozott Prágában is. 1868-ban hívták Pestre egy kis cukorkaüzem irányításának átvételére.

Artis Csokoládéműhely

Ahol a művészet nemcsak esztétikum. Kovács Emőke kézzel készült bonbonjai igazi kuriózumok. Megjelenésük egyedi, ízviláguk különleges.

Cadeau Bonbon Manufaktúra

A gyulai kézműves csokoládékészítő műhely 1998 óta készíti termékeit. Válogatott alapanyagok felhasználásával készítik új és hagyományos magyar recepteken alapuló bonbonjaikat.

Keserédes Manufaktúra

A Keserédes Csokoládé Manufaktúra megálmodója Wagner Bea, aki korábban a médiaiparban dolgozott, majd egy éles váltással teljesen új szakmába kezdett. 2007-ben nyitotta meg csokoládé üzletét Budapesten, Újlipótvárosban.

Szántó Tibor Csokoládémester

Szántó Tibor évekkel ezelőtt olaszországi munkái során került kapcsolatba ezzel a különleges termékkel. A minőségi csokoládék iránti odaadása ekkor kezdődött el.

Lady Lavender Csokoládé Manufaktúra

Gulyás Gyöngyvér világjáróként a csokoládé sokféle típusával, minőségével találkozott már. Most eljött az ideje, hogy ő maga is letegye névjegyét a csokoládékészítés nem is oly könnyű, de csodálatos szakmájában.

Fabric Csokoládé

A Fabric Csokoládé Manufaktúra ötlete 2010-ben született meg, de a tényleges munka 2012 szeptemberében indult csak el, mivel az indulást 2 évnyi kreatív folyamat előzte meg.