Orbán Pince

Egy borászat, ahol a termőhely és a szőlőfajta egyenlő hangsúlyt kap.

Az Orbán Pincénél arra törekednek, hogy a borászati technológia ne írja ezeket felül, hanem hagyja minél jobban érvényesülni a szőlőből származó előbbi két legfontosabb értéket.

A 2007-ben létrejött, Borbán Kft, alias Orbán Pince első szőlőit ebben az évben egy 4,5 hektáros Chardonnay ültetvény formájában vásárolta meg. A terület kitűnő termőhelyen, a Balatonfelvidéki borvidék egy csodaszép kis települése (Szentbékkálla) melletti, délnyugati fekvésű helyen, a Farkastetőn található. Aki szeret túrázni, annak talán többet mond a Kőtenger név. Gyakorlatilag e látványosság közelében található ültetvényről van szó.

Az első szüret erről a termőhelyről, ami már Orbán Gergely borász kezének munkáját dicséri, a 2009-es évjárat. Érdemes ehelyütt megjegyezni, hogy a Kőtenger Chardonnay nevű (a legeslegelső!) boruk, rögtön egy ezüstéremmel debütált a franciaországi Chardonnay du Monde „világbajnokságon”. Na, de ne szaladjunk annyira előre a borokhoz, lássuk inkább a történet folytatását!

2008-ban még egy 2 hektáros Szürkebarát ültetvényt is sikerült becserkészni a borászatnak, azonban ezt már a Badacsonyi borvidéken, Balatonrendesen. Az ültetvény ernyőművelésű, 1998-as telepítésű (tehát szintén nem kezdő versenyző).

A balatonrendesi szőlők közvetlenül a 71-es főút mentén találhatók. A Kerekesdomb dűlőről páratlan kilátás nyílik a Balatonra, ami nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem a szőlőnek is kifejezetten kedvező hatású (a vízfelület fényvisszaverő tulajdonsága még ekkora távolságon belül jól érvényesül). A déli kitettség jó napsugárzási viszonyai egyébként is üdvösek a szőlő számára. A terület ökológiai adottságait tovább vizsgálva nem elhanyagolható tény, hogy a vulkanikus altalaja révén újabb minőségalakító „stresszhatások” érik ezt a szegény Szürkebarátot.

A szőlő adott, már csak a borászati technológiáról nem ejtettünk szót. A fajták tehát Chardonnay, Szürkebarát. A technológia két irányt céloz meg, a gyors feldolgozású, hűtve, irányított erjesztéssel készült, acéltartályos, azaz reduktív borokat és a „késői” szüretelésű, igen érett szőlőből készült testes, magas alkoholtartalmú, héjon áztatott, hosszú ideig seprőn tartott, újfahordóban erjedt és vagy érlelt borokat.

Ha valakinek ezek után kedve támad megkóstolni e borokat, akkor látogasson el „virtuálisan” az alábbi weboldalra, ahol látható, hol lehet megvásárolni a borokat, vagy keresse fel a borászatot személyesen, Balatonrendesen. Előzetes telefonos egyeztetés után szívesen látják a pincében az érdeklődőket!

Elérhetőségek:
Orbán Gergely
+36 20 807 4952
Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez. "> Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
http://www.borban.hu/
Th: 8255 Balatonrendes, Kerekesdomb hrsz.023
Szh: H-1012 Budapest, Attila út 97.

Hozzászólások  

 
0 #1 Berni 2012-08-17 10:15
Szeretem az Orbán borokat, és nem is drágák! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés